Projekt adatai

Projekt kódja: KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16-2016-00001

Projekt címe: A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

Projektgazda: Belügyminisztérium

Projekt támogatási összege: 6,5 milliárd Forint, melyből a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre eső költségkeret 872.085.000 Forint

Projekt megvalósulásának módja: konzorciumi formában megvalósuló projekt, a megvalósításban az Egyetemen kívül konzorciumvezetőként a Belügyminisztérium vesz részt.

A projekt stratégiai célja:

  • A magyar közigazgatásban és rendvédelemben az emberi erőforrás gazdálkodás terén a személyi állomány tudás- és képességfejlesztésének fenntartása.
  • A közszolgálat személyi utánpótlásának tervszerű biztosítása és az állomány megtartása, a beilleszkedést és közszolgálati karriert segítő intézmények kidolgozásával és bevezetésével.
  • HR-funkciók és információs rendszerek fejlesztése, amelyek lehetőséget adnak adekvát stratégiai szintű döntések meghozatalára és az egyén fejlesztésére, életpálya céljainak meghatározására egyaránt.
  • A közszolgálatban működő emberi erőforrás gazdálkodás hatékonyságát, és szakszerűségét támogató, a teljes közigazgatási vertikumot átfogó információs rendszer kidolgozása és bevezetése.

NKE a projektben vállalja:

  • A pályaorientációs tevékenységek eddigi hatékonyságának, eredményességének felmérését és helyzetértékelő jelentés készítését;
  • Általános gimnáziumi közszolgálati fakultációs tananyag (módszertan, tankönyv, jegyzet) kidolgozását;
  • Mentori rendszer módszertanának kidolgozását, amely kitér a mentori rendszer működésére, módszereire, technikáira valamint eszközeire;
  • A mentori rendszer modellkísérlete értékelő jelentésének elkészítését, amely a pilot szerveknél lefolytatott mentori program tapasztalatait feldolgozó elemző értékelő munka;
  • A mentori feladatok ellátására 300 fő felkészítése;
  • A közszolgálati tehetséggondozási rendszer kidolgozását;
  • A közigazgatásban vezetői munkakört betöltők kiválasztási, fejlesztési és utánpótlási rendszerének kidolgozását;
  • A közszolgálati HR klub működésének kialakítását;
  • A KSZDR rendszer kialakításához és működtetéséhez szükséges munkaköri kataszter modul, személyügyi modul, és szervezeti modul adattartalmainak, adattábláinak, gyorsjelentéseinek, továbbá a rendszerrel szemben támasztott elméleti elvárásoknak, igényeknek a meghatározását.